Perec, fagyi, palacsinta

A hétvégén anyáék átjöttek Szeghalomra és hoztak egy kis palacsintát. Julika néni is épp aznap sütött palacsintát és hozott belőle, úgyhogy el voltunk látva palacsintával rendesen. Beszélgettünk, néztük Hannus mit ügyködik és egyszer csak azt mondta: Anya, perec, mert Ő bizony perecet szeretett volna enni. Miután mondtam, hogy nincs, gyorsan folytatta, "fagyi" , de ebéd előtt voltunk így aztán nem örültem volna, ha tele eszi magát édességgel. Ha egyiket sem kapok, akkor majd szétnézek milyen ennivaló van a konyhában - gondolta és már jött is vissza a túrós palacsintával. Ügyesen lejjebb húzta az abroszt és levette a tányérról. Olyan édes volt kis szoknyában, ahogy a hasa aljáig ér a palacsinta és két kézzel boldogan szorítja.
Amilyen nehezen indult ez az evés (mert koraszülött volt Hannus és nem tudott még szopizni) olyan gond nélkül megy, igaz még nem egyedül. Azért vannak dolgok, gondolom minden gyereknél, amitől az ember haja kicsit égnek áll. A paprikás krumplit kolbásszal és túró rudival eszi(!!!!), a túró rudit paradicsommal, vagy a gulyáslevest palacsintával. Az sem mindegy milyen sorrendben veszi a szájába a virslit és a kenyeret, mert csak akkor eszi meg, ha a virslit érzi az ajkaival, ha a kenyeret, akkor kiköpi. Érdekes...