Mérföldkő

Minden ember életében vannak mérföldkövek, melyek után az ember másnak érzi magát, vagy másként tekintenek rá. Hannus életében (vagy az enyémben) a mai nap annak számított. MA BEIRATKOZTUNK A BÖLCSIBE. Hétvégén már beszélgettünk róla, de jobbára én és Majika mami. Elmondta, hogy merre kell menni, hogy egy kis kerítésen be, azután jobbra, majd fel a lépcsőn, ott a vezető óvónő elmondja mi a teendő. Jelzem mi beszélgettünk, s megszólalt Hannus: "kis kejítés, jobba, jépcső, fej, vezető" Figyelt és mindent megjegyzett a Tündérkém. Később hozzátette: "gyejekek, Hanna, játszik". Biztos foglalkoztatta, mert többször is elmondta amikor valami eszébe juttatta.
Ma reggel pedig beiratkoztunk és megnéztük a bölcsit. Tudtam, hogy nem történik semmi ott, de mégis nekem nem akaródzott elmenni. Ez egy újabb bizonyítéka annak, hogy hamarosan vége annak az időnek, amikor ennyit lehetünk együtt, és ez bizony fájdalmas. Nagyon. Nekem. Tudom, hogy jó ott Hannának, de megszakad a szívem!
Hannusnak annyira tetszett a bölcsi, hogy kb. 2 percig volt mellettem, azután már ment is játszani. Feltalálta magát, odament a gyerekekhez, nem sírt. Egyik felem örült, mert jó, hogy pozitív élményként éli meg, másik felemnek pedig megszakadt a szíve.
Ma visszafordíthatatlanul beleírtunk egy mondatot Hannus képzeletbeli emlékkönyvébe: Beiratkozott a bölcsibe.

Hazafele azután a sok élménytől annyira kimerült, hogy elaludt dél körül az autóban (egyébként fél 2-kor szokott elaludni)