Röpül az idő. Még most születet Hannus, a kétéves szülinapja is most volt és már lassan (szeptemberben) azon vesszük észre magunkat, hogy két és fél éves lesz a Tündérkém. Szeptembertől rohanunk, belefeletkezünk a fáradtságba, munkába, teendőkbe. Vajon meglátjuk és vissza tudunk emlékezni az apró, de annál nagyobb jelentőségű pillanatokra?
Arra például, amikor Hannus felébredt reggel, és lejöttem teát készíteni neki, de nagyon sírt az emeleten és apa (papi) fölment, kivete Hannust, és ő a világ legtermészetesebb dolgaként odaborult a vállára és ott pihent még egyet?
Vagy azt, mikor papi a fájós lábával leült Hannus mellé és mesélt neki?
Vagy amikor Dédi 81 évesen átjött Szeghalomra és virágot hozott a Hannus szülinapjára és fél napig is eljátszottak a tarka macskával és kutyával?
Vagy amikor Mami kergetőzött Hannussal, és kis idő múlva Hannus csak úgy odament és átölelte és adot egy puszit neki?
Vagy arra, mikor Hannus Lacussal vacsorázott és csillogó szemmel nézett rá és kérdezte tőle: nem fáj derekad?
Vagy arra, ahogyan szaladt elém, amikor fodrásznál voltam, kiabálva, tárt karokkal, és szorított, amikor felvettem?
Vagy azokra az édes pillanatokra, amikor maga eljátszogatott én pedig csak figyeltem, hogy miket mond: kis barátom, de jó hogy találkoztunk, nagyon örülök neked?
Vagy amikor apukáját átölelte és jót játszadoztak?
Nem hiszem, hogy boldog lennék ezek nélkül!!!!!!!!!
kicsiny%C3%ADtett.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése